Földi Zoltán: Belső és külső világunk harmóniája

Világunkban az események elviselhetetlenül felgyorsultak, a jelenségek a végletekig kiéleződtek. A hatalom birtokosai jól kidolgozott rendszerükkel és annak folyamatos finomításával az emberi lehetőségeket egyre jobban igyekszenek leszűkíteni. Az átlagember minden erejét és teljes idejét az anyagi javak megszerzésére fordítja. Dolgozik! Reménykedik abban, hogy valamikor majd élvezheti szorgos munkájának gyümölcsét. De közte és remélt céljai között - a hatalom által megkonstruált társadalmi mechanizmusok következtében - a távolságok csak egyre jobban nőnek. Vannak, akik egyes külföldi országokban ezt felismerték már és hadat üzentek azoknak, akik szerintük mindennek az oka. Közvetett módszerekkel igyekszenek visszanyerni elrabolt emberi lehetőségeinket, mozgásterünket.

Az általunk ismert (vagy nekünk megtanított) történelem azt mutatja, hogy a mindenkori hatalom és a hatalommal nem rendelkező emberek közötti feszültség mindig fennállt. Vajon megszüntethető-e ez a szembenállás, illetve az egyes történelmi korszakokban a hatalom mindig leszűkíti-e az emberi lehetőségek mozgásterét?

Hol található a fentiekben vázolt feszültség feloldása?
Hazánk előrejutása szempontjából, mindezek elengedhetetlenül tisztázandó kérdések.
Két lehetőségünk van! Az országra nehezedő egyre fokozódó gazdasági nyomás, majd az ebből fakadó feszültség következtében kialakul az emberekben egy fizikai ellenállás, vagy új kitörési pont körvonalazódik, mely - a Magyarság küldetésére jellemzően - például szolgál majd más nemzeteknek is.

A kérdések tisztázása érdekében idézzünk most ide egy napjainkban sokszor elhangzó mondatot.
"A fenntartható növekedés kulcsa a gazdasági egyensúly megtartása."
Ugyanakkor még egy magyar kifejezést is elevenítsünk fel, mely így hangzik "józan paraszti ész".
A fenti mondat általában akkor hangzik el, amikor korunk problémáinak átfogó megoldását próbálják tömören megfogalmazni. Aki ezt vallja vagy elfogadja, annak egyben a világszemléletét is tükrözi. Kibontva a tömör megfogalmazást azt mondhatjuk, ha a gazdasági egyensúly megvan, a folyamatos növekedés biztosítható, a folyamatos növekedés gazdasági jólétet eredményez, a gazdasági jólét pedig feszültségmentes társadalmat hoz létre. Első megközelítésben magától értetődőnek tűnik minden. Kérdés, hogy az egyén szempontjából a gazdasági jólét mindig feszültségmentes életet eredményez-e? Valószínűleg nem, hiszen számtalan esetről hallunk, amikor anyagi jólétben élő emberek problémákkal küzdenek. Sőt, szinte elfogadott az a tény, hogy gazdag emberek gyermekei sok esetben nem találják helyüket a világban, devianciájuk a társadalomban feszültségeket keltenek.

Tehát az első olvasat után rögtön kiderül, itt valami nincs rendben. A problémába mélyebben kell behatolnunk. Tehát vegyük elő elemző, józan paraszti eszünket. A "józan paraszti ész" kifejezés szintén tükröz egy szemléletet. Az ember a dolgokat úgy szemléli, ahogy azok a valóságban vannak. Az érzelmek túlzó befolyása nélkül, racionálisan, logikusan. Minden fontos momentumot egyensúlyban tartva!

Megidézett mondatunk is használja az egyensúly fogalmát, de leszűkíti az anyagi szint egyensúlyban tartására. Véleményünk szerint ez egyben alapvető hibája. A mondat megfogalmazása igen rafinált. Egyrészt alkalmazkodik a világ szellemi szintjéhez, de azt mégis igyekszik visszarántani a matéria síkjára. Napjainkban egyre több ember felismerte az egyensúly megtartásának fontosságát. Életének különböző területein ösztönösen is törekszik annak megtartására. A gazdaság fontosságának hangsúlyozásával tudatát mégis visszarántják az anyag szintjére. Ha pedig a tudat az anyag szintjén működik, fő jellemzőjévé az érzelmek végletekig történő bejárása, az elvakultság, gyűlölet és a vágy eszközévé válik. A józan paraszti tudat tisztánlátó, mivel a dolgokat tisztán látja, fel tudja térképezni mi minek az oka, kinek mi a jó és rossz tulajdonsága, azt kezelni tudja, ezért nem gyűlölködik. Vágyait képes a realitások talaján megőrizni.

Hogyan képes erre? Mint már említettük, tisztánlátó. De mi is tulajdonképpen a tisztánlátás, és ezt a képességet hogyan lehet megszerezni?
A tisztánlátás tulajdonképpen egy tudatállapot.
Ennek az állapotnak fő jellemzője, hogy az ember szelleme az általa elfogadott vagy létrehozott ideákat folyamatos kontroll alatt tartja, azok valós alapját leellenőrzi. Ezt úgy teszi, hogy az idea szerint cselekszik a matéria síkján, majd megvizsgálja hogy cselekménye összhangban, harmóniában működik-e a vele érintkező dolgokkal. Amennyiben cselekménye következtében nem keletkezik feszültség, súrlódás az idea tükrözi a "világot" amelyben kipróbálásra került. Ha nem, úgy az egyén a matéria szintjén akadályokba ütközik. Rossz ideákon alapuló életben az illető a maga által kitűzött céljait nem képes elérni. Ezért feszültségek keletkeznek benne, melyeket csak egy módon lehet feloldani. Vissza kell térnie a kiindulási alaphoz, a cselekedeteit meghatározó ideához. Meg kell vizsgálnia, hogy kiindulási pontja helyes volt-e? Amennyiben nem - az eddig megszerzett tapasztalataira alapozva - új ideákat kell alkotnia vagy felkutatnia, remélve, hogy az már jobban tükrözi majd a valóságot. Az elmondottak egyszerűbb megértése érdekében nézzünk egy mindenki számára kézzelfogható és ismert hasonlatot. Hétköznapjaink hasonlatosak ahhoz, mintha hajóznánk az élet tengerén. Ez egy metafora. A hajózásnak megvannak a materiális és szellemi síkjai. Ha olyan hajóban ülünk, melynek formája nem veszi figyelembe a víz áramlástani törvényszerűségeit - esetleg kocka formájú -, utunk során kevésbé lehet irányítani majd. Ekkor a hajónkat "tervező mérnök" nem vette figyelembe a matéria, jelen esetben a víz és azon úszó tárgyak anyagi törvényszerűségeit. Mindezek mellett nem felejtkezhetünk meg tudatunk, azaz a hajó kapitányáról sem. Képzett kapitány nem vállal szolgálatot rossz hajón, mivel tudja, hogy küldetését képtelen lesz majd rossz hajóval megfelelően végrehajtani. Tisztában van vele, hogy viharban csak jó hajóval és az évek során megszerzett tapasztalataival együtt tud csak életben maradni, és célba érni. Hajóskapitányi tapasztalata segíti abban, hogy fel tudja mérni, hajója (és legénysége) mit bír, milyen időjárási körülmények között indulhat útnak.

Hasonlatunk után térjünk vissza mi is a kiindulási pontunkhoz. Mint láttuk az egyensúly megtartásának feltétele nem elegendő anyagi szinten. Sőt, pusztán csak az anyagi szint figyelemben tartásával az egyensúly nem is tartható fenn, mivel az egyensúly fenntartásához szükség van arra, hogy tudatunk állandóan korrigáljon az eseményeknek megfelelően. Amennyiben nincs egyensúly, ott növekedés sem lehet. Egyensúlyhiány esetén a folyamatok szétesők, kaotikusak. A káosz pedig tulajdonképpen egy bomlási folyamat, tehát ott nem lehet növekedés. Mindezekből következik tehát az, aki csak a matériára összpontosít, nem is tud egyensúlyt fenntartani, mivel az egyensúly megtartásának feltétele a tudat. Ő a hajóskapitány. Nélküle nincs haladás - azaz növekedés - csak hánykolódás. Valós növekedés hiányában pedig a feszültség nő a "legénységben". Ekkor, aki növekedni tudna, az vissza van korlátozva. Ami pedig már képtelen növekedni - mivel már kinőtte magát -, bármekkora energia befektetés árán sem tud nőni.

Jelen korunk matériája már teljesen kinőtte magát, ezért erőltetett fenntartható növekedésről beszélni. A gazdaság kontrollálásával a fenntartható növekedés nem valósítható meg. Ez a nézet egy hibás ideán alapszik. Így hát eljött a józan paraszti ész ideje. Akik így használják elméjüket, azoknak szemükről a szemellenző lekerül, és számukra a lehetőségek kitárulnak. Ráébrednek saját tudatuk kontrollálásának fontosságára. Ezután már a hajóskapitány irányítja a hajót.

Mindez persze egyszerűen hangzik. Egyszerű, mivel az is. Csak egy széteső rendszerben bonyolultak a dolgok. Ott az egy nagy rendező elv már szétdarabolódott sok kis rendezőelvre, sok kis széthúzó egyéni akaratra. Ahol van egy nagy RENDEZŐELV, ott a dolgok egyszerűek, mert a nagy egész rendjébe a sok egyéni akarat önként belesimul. Nem azért, mert ezt parancsolták neki, hanem azért mert felismerte, hogy ez az egyetlen helyes idea. Minden és mindenki függ mindentől, tehát együtt kell mozognunk mindennel a diszharmónia elkerülése érdekében.
És hogyan lehet ehhez a képességhez hozzájutni?
Az emberiség több évezrede során sokféleképpen próbálták ezt a nagy Rendezőelvet körülírni. Ma az emberek nagy része úgy nevezi, hogy Isten. Tehát a fogalom megvan. De vajon az egyes emberek tudatában a hozzá társított idea vajon helyes-e? Tapasztalatunk szerint nem. Napjainkban - véleményünk szerint - az egyes emberek tudatában ennek tisztázása, megértése folyik.

Az isten fogalmát több ezer éve arra használták, és a lehetőségek szerint ma is arra próbálják felhasználni, hogy az embereket függőségbe tartsák, majd ezen keresztül irányítsák. Az egyén szempontjából az a legnagyobb buktató, hogy ISTENT hol keressük. Magunkon kívül, vagy magunkon belül. Az a vallási felfogás, mely alapján az ember bűne egy állat vagy egy ember (pl.: Jézus Krisztus) feláldozásával Isten előtt feloldozást hoz, az istenkeresés magunkon kívüli példáját mutatja. Ugyanakkor a karma-tan azon pozitív megközelítésű aspektusa, mely a saját tetteink következményeiért csak saját magunk vagyunk a felelősek, az istenkeresés magunkon belüli típusát szemlélteti. A keleti emberek szerint az emberi élet egy olyan folyamat, melynek során a lélek az anyagba alászáll, majd mélyrepülése után visszatér kiindulási pontjához. Ezen útja során, mikor már nagyon messze került a kiindulási pontjától, minderre nem emlékszik. Tulajdonképpen a lélek anyagba szállásával maga lép a káoszba, mely - mint már említettük - a nagy RENDEZŐELVBŐL való kilépést is jelenti. Ezért amikor a lélek útja során visszafordul kiindulási pontjához, a rendezőelvet értelemszerűen magán kívül keresi. A mindenkori hatalom birtokosai tudatosan vagy tudattalanul, de mindig ezt használták, használják ki. Ekkor különböző rafinált módokon, isten képében jelennek meg, elszívva a tiszta szívvel ISTENT keresők anyagi erőforrásait, életenergiáit. Az anyagi erőforrások elszívásával egyben a szellemi csatornák is elzáródnak. Mivel minden mindennel összefügg, így az egyensúly hiánya miatt a szellem sem képes fejlődni.

Előrelépés akkor következik be, amikor a tudat ráébred, hogy a rendezőelv önmaga. Azaz Ő maga Isten. Mikor Jézus erre próbálta meg felhívni tanítványai figyelmét, az akkori papság meg akarta kövezni. Ezzel ugyanis a hatalom és az alávetettek finoman kidolgozott konstrukcióját alapjaiban billentette ki. Persze ez a kijelentés - hogy az ember maga Isten - csak annak a tudatnak válik hasznára, amely Istent önmagában keresi. Amely tudat abba az ideában él, hogy Istent magán kívül kell keresnie, csak kárt okoz. A kijelentéstől elbizakodottá válik, és a nagy egész szempontjából csak egyénieskedő, széthúzó tudattá korcsosul. Állapota rosszabb lesz, mint azt megelőzően.

Az ideáknak az a jellemzője, hogy nem anyagi síkon fejezik ki a dolgok lehetséges kimenetelét. Amennyiben a változás csíráját Önmagamban fedezem fel, elsősorban magamtól várom el, akkor ISTENT magamban keresem. Mindennek materiális síkon is meglesz a következménye, ha a cselekedetek és a gondolatok egyensúlyát is megtartottuk. Ezzel a fennálló feszültségek is feloldódnak.

Ha viszont a bennünk felgyülemlett feszültséget csak a tettek (matéria) mezején próbáljuk megoldani, hasonlatosak leszünk ahhoz a hajóskapitányhoz, aki kocka formájú hajóval akarja átszelni az óceánt. Rossz hajóval, buta kapitánnyal nagy viharban csak elsüllyedni lehet. Ezért hát különösen fontos, mit gondolunk magunkról, és ennek megfelelően mit és mikor cselekszünk.

2005. augusztus 24.

vissza